Mitől lesz sikeres csapatunk? Ha összegyűjtjük a legkiemelkedőbb, legtehetségesebb embereket és megadunk nekik minden szükséges erőforrást és felhatalmazást. Eközben nem árt némi versengéssel magasabb teljesítményre ösztönöznünk őket. Vagy mégsem? Margaret Heffernan egy fontos szempontra hívja fel a figyelmet azzal, hogy épp az ellenkezőjét állítja: a csoporton belüli társas kapcsolatok nagyobb szerepet játszanak a teljesítmény elérésében, mint az, hogy lángelmék alkotják-e a csapatot. Álláspontját az alábbiakkal támasztja alá. (TED videó ajánló)

William Muir evolúcióbiológus tyúkokkal kísérletezett, a tojások megszámolásával ugyanis könnyen tudta mérni az állatok teljesítményét. Külön csoportba rendezte az átlagos termékenységű tyúkokat és egy másikba a legtermékenyebbeket. Az átlagos csoporttal nem tett semmi különöset hat generáción keresztül. A legtermékenyebb tyúkokból álló csoportnál minden nemzedékből csak a legtermékenyebbeket hagyta meg továbbtenyésztésre. A hatodik generáció kifejlődése után a következőt tapasztalta: az átlagos csoport tyúkjai jó formában voltak, megfelelő súllyal, dús tollazattal, a tojástermelésük pedig folyamatosan nőtt. A másik, „szuper” csoport tagjai három tyúk kivételével mind elpusztultak. Ez a három tyúk halálra csipkedte az összes többit. Ezek az állatok elnyomták a többieket, hogy ők tudjanak a legerősebbek maradni. (A kísérlet "super chicken model" néven vált ismertté.)

Nemcsak a humán területen tevékenykedőket foglalkoztatja a kérdés, hogy mitől lesznek egyes csoportok sikeresebbek, míg mások kevésbé. Az MIT-n (az USA egyik legjelentősebb műszaki egyetemén) végzett kísérlet során például többszáz embert osztottak csoportokra, hogy meglehetősen nehéz feladatokat oldjanak meg. Természetesen voltak kiugróan jól teljesítő csoportok a többihez képest. Azonban ezek nem azok a team-ek voltak, amelyeknek egy-két kiugróan magas IQ-val rendelkező tagja volt. Nem is azok, ahol a legmagasabb volt a csoporttagok összesített IQ-ja. Azok a csoportok érték el a legjobb eredményt:

- ahol a tesztek szerint a legmagasabb volt a csoporttagok egymás iránti érzékenysége (ezt a ún. empátia-teszttel mérték)

- és ahol mindenki azonos időt kapott a megnyilvánulásra, így kevésbé volt lehetősége egyeseknek túl dominánsnak, vagy másoknak éppen „potyautasnak” lennie.

Emellett a jobban teljesítő csoportokban magasabb volt a nők aránya – ez utóbbira nem igazán találtak magyarázatot, de a kutatók szerint talán szintén az empátia kérdéskörében keresendők az okok. (Az említett empátia-tesztben például jellemzően a nők érnek el magasabb pontszámot.)

A kísérletben az volt a meghökkentő, hogy mennyire sokat számítottak a csoporttagok közötti társas kapcsolatok a teljesítmény mértékében.

Az előadó felhívja a figyelmet a szociológusok által már rég meghatározott társadalmi tőke fogalmára is. Ez azt az erőforrást jelenti, ami az emberek közötti kapcsolatokon alapul, és amelynek a kiépítése elsősorban időbe kerül. Ez olyan, mint a habarcs a téglák között, amely nélkül hiába van meg minden darabunk, mégsem állnak össze. Az SAP egy felmérése szerint például 17 perc alatt minden kérdés megválaszolható, de ehhez tudnunk kell, hogy kinél kell keressük a választ, és bizalommal kell tudnunk hozzá fordulni. 

A szervezeteken belüli társas kapcsolatoknak az innovációban is nagy szerepük van.

"Nem a cégeknek vannak jó ötleteik, hanem az embereknek" - mondja Heffernan.

Ezek azonban legtöbbször nem készen pattannak ki a fejünkből, hanem eleinte zavarosak, és több embernek kell hozzátennie, hogy végül kibontakozzanak. A jövőben pedig ehhez kell igazodnia a vezetőknek is, hiszen a leadership nem a munkavégzésben való részvétel vagy az emberek irányítása, hanem a körülmények megteremtése ahhoz, hogy az emberek egymást inspirálják és segítsék.

Szabó Angi - HumanRobot

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is! Hírek, érdekességek, vélemények a munka világából.