Személyes véleményemmel kezdem: a magam részéről tűrhetetlennek tartom azt, amit a mai politikai elit tesz. (A leggusztustalanabb az, amit a háború elől menekülőkkel szemben művelt a magát kereszténynek valló hatalom, de ez mondanivalóm szempontjából mellékszál.) A lényeg, hogy a demokrácia intézményeit folyamatosan és tudatosan lefaragó tevékenysége a saját hatalmának bebiztosításáért történik. Mi köze ennek a munkahelyek világához és a Magic Mondayhez?

Az igazán rossz hír az, hogy noha egy politikai kurzust általában egy ember nevével szoktak fémjelezni, ám a rendszert milliók tartják életben. Hogyan? Azt állítom, hogy jelenleg legalább annyira van szó

az osztályvezető-helyettesek háborújáról,

mint néhány meghatározó, országos ismertségű  karakter politikai döntéseinek sorozatáról. A történelem hétköznapok sorozatából (ha tetszik, hétfőkből és más napokból) áll össze. Napjaink ritkán telnek forradalmi vagy világmegváltó tettekkel, sokkal inkább lógunk a villamoson, előzünk szabálytalanul, tolunk ki a gyengébb kollegákkal apróbb-nagyobb területeken vagy hazudunk ilyen-olyan mértékben házastársunknak, gyerekünknek.

Azt állítom, hogy a saját hétköznapjaink formálása nem csak önmagában a hétköznapok minőségét határozza meg, hanem visszahat pszichés működésünkre is. A sok félbehagyott projekt, a csúsztatások, az önámítások éppúgy vezetnek pszichés leépülésünkhöz, mint félelmeink felerősödéséhez, amely aztán

melegágya a hatalom túlkapásainak.

Miért állítom azt, hogy osztályvezető-helyettesek háborújáról van szó? Azért, mert egy politikai rendszert azok a hétköznapi emberek üzemeltetnek, akik – teljesen érthető – egzisztencia-féltésből, még ki nem fizetett lakáshitellel a magánéletükben hajlandóak kisebb-nagyobb disznóságokat elkövetni egymás ellen, például ellehetetleníteni a nyíltan ellenzéki beosztottat.

Azt állítom, hogy ha a hétköznapjaink zavarosak, túlon túl sok engedményt teszünk magunknak, egyre csak hajlunk a kis stiklik felé, akkor nagy történelmi távlatokban sem számíthatunk önmagunktól hősiességre. A demokrácia megteremtése fájdalmas, áldozatokkal jár. Álljunk meg egy pillanatra: nem hősi halottakat kell elképzelnünk az utca kövezetén a golyózáport követően. Olyan áldozatokról beszélek, ami hosszú távon fájdalmas és nem látványos, viszont visszahat belső tartásunkra: a kollegát nem minimálbérre jelentjük be (adóoptimalizálás céljából), a villamoson akkor lyukasztunk jegyet, ha éppen felszállni látjuk a szerelvényről az ellenőröket, a határidőket akkor is betartjuk, ha tudjuk, a másik fél nem fog szólni miatta, mert nem mer.

A Magic Monday-t mi csináljuk magunknak, senki sem fogja elhozni nekünk. A demokráciáért nekünk kell síkra szállnunk, kár Berlinre, Washingtonra vagy Brüsszelre várni. Ezekben a városokban a berliniek, washingtoniak és brüsszeliek küzdenek meg a saját demokráciájukért egymással és olykor önmagukkal.

Ligeti György PhD (szervetfejlesztő) HumanRobot

a most megjelenő DROIDOK? című könyv szerzője