A szervezetfejlesztési folyamat során sok-sok tréninget tartunk. Ezek jellemzője, hogy az érintetteket (általában vezetők) kivonjuk a hétköznapokból azzal a céllal, hogy picit kívülről rá tudjanak tekinteniarra, ami a mindennapokban történik. Minden egyes tréninget az adott nap kereteinek megbeszélésével kezdjük, itt kerül tisztázásra, hogy a felek mit is várnak pontosan egymástól.

Ezen a ponton szoktunk mi, trénerek – olykor teátrálisan nyomatékot adva – bevonulni a terem egyik sarkába, kijelölve az adott helyet „módszertani saroknak”, s mintegy kikacsintva a tréneri álarc mögül, azt mondjuk a résztvevőknek, hogy a tréning során ebből a sarokból világítunk rá majd egy-egy módszertani apróságra, melyet tapasztalataink szerint egy vezető is sikerrel alkalmazhat a munkájában.

Azt figyeltük meg, hogy erős a „módszertani sarok” üzenete. Ami a sarokból hangzik el, érezhetően jobban megérinti a résztvevőket és jobban is fognak rá emlékezni a tréning után, mint a többi közlésre. Nem is szabad túl sokat használni ezt az eszközt, mert devalválódik.

Miért hasznos a módszertani sarok? Az általunk tartott tréningek mögött meghúzódó elmélet szerint a vezető maga tanító, azaz olyasfajta mintanyújtó, mint a legkiemelkedőbb pedagógus az iskolában. Vezetőként nem csak az a fontos, hogy mit mond, hanem az, hogy hogyan mondja, illetve magatartásával és mikrogesztusaival miként támasztja alá a saját szavait.

A módszertani sarokból szoktuk a tréningek elején elmagyarázni mindjárt azt az alapvetést például, hogy azért szükséges a keretek tisztázása, hogy mindenki számára világos és kiszámítható legyen az, hogy mire számíthat. Mit vállal és mit vár el. Kiderül, hogy a legtöbb résztvevő számára ez nem is alapvetés. A „módszertani sarokból” könnyebb rávilágítanunk arra a tényre, hogy a tréningen való részvétel nem kényszeren, hanem egyenlő partnerek közötti szerződésen alapszik. A nap elején kialakított keretek jelentik valójában ezt a szerződést.