a HUMANROBOT kollektíva blogja

Miért ragaszkodsz a munkahelyedhez?

2017. február 23. - humanrobot

Korántsem igaz az az állítás, hogy aki karriert akar, az háromévente más és más cégnél kezd dolgozni. Sokan vannak, akik pályájuk kezdetétől egyetlen munkahelyen vannak. Miért hálásak a vállalatnak?

Elliot Aronson A társas lény (2008) című könyvében egy teljes fejezetet szentel az önigazolás jelenségének. Az általa hivatkozott egyik kísérlet tanúsága szerint sokkal értékesebb dolognak tartották a fiúk annak a kosárlabda csapatnak a tagjának lenni, amelyikbe nehezebb volt bekerülniük, mint amelyikbe minden további nélkül felvették őket. Kiderült tehát, hogy egy csoporthoz való vonzódásunkat legalább annyira meghatározza az, hogy mi mennyi áldozatot hoztunk a csoportért, mint az, hogy mennyit kaptunk attól.

A háttérben a kognitív disszonancia jelensége áll, mely „lényegében véve feszültségállapot, amely mindannyiszor fellép, valahányszor az egyénnek két, egymással pszichológiailag összeegyeztethetetlen tudása (gondolata, attitűdje, nézete, véleménye) van.” (p: 135)

Mi is történik a fejünkben, amikor arról beszélünk vagy gondolkodunk, hogy miért is vagyunk már többedik évtizede az adott munkahelyen? Két tudattartalom találkozik össze, melyek eredetileg nehezen összebékíthetők. Melyik ez a két tudattartalom? Az egyik az, hogy régóta itt vagyunk, nem váltottunk egy jobbra, könnyebbre. A másik pedig az, hogy mennyi-mennyi munkánk, erőfeszítésünk, türelmünk eredménye, hogy ehelyütt vagyunk. A két tudattartalom egymással nehezen összeegyeztethető, hiszen mindannyian valamelyest értékesnek, jóra valónak, megbecsülendőnek tartjuk magunkat. Mit teszünk hát? Hogyan csökkentjük belső feszültségünket? Összebékítjük a két tudattartalmat, méghozzá azzal, hogy átértékeljük a körülményeket – anélkül, hogy hazudnánk magunknak: „sokat tettem ezért a cégért, megszámlálhatatlan hétvégémet áldoztam fel érte, de megérte, mert nagyon jó munkahely és annyit köszönhetek neki…”

Egyik tréningünkön levetítettük azt a rövid TED-videót, melyben Dan Ariely pszichológus arról beszél, hogy az emberek sokkal inkább magukénak érzik azt a dolgot, amiért megszenvedtek, mint ami egyszerűen csak az ölükbe hullott – legyen az egy munkafolyamat végterméke vagy egy torta, amit sütöttek. (A videóért köszönet Szabó Angi kollégánknak.)

Ahogyan az a videóból kiderül, bár a tömegtermelés során egy betanított munkás egyetlen munkafázist végez el (akár egy egyszerű tű gyártása során), abban az esetben azonban, ha a gyártási folyamat egésze az ő kezében van, jobban fog ragaszkodni a munka tárgyához, azáltal, hogy gondozza, babusgatja, a sajátjává válik és (a marxi értelemben) nem idegenedik el tőle.

3989763775_99a7a0461b_z.jpg

(forrás: flickr.com)

Lehet, hogy nem kell mást tennünk, csak még több áldozatot hozni a cégért és máris jobban fogjuk szeretni?

 

Hivatkozott források:

Aronson, Elliot (2008): A társas lény. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Dan Ariely: What makes us feel good about our work?

 

Ligeti György - szervezetfejlesztő, HumanRobot

Ha tetszett a bejegyzés, kövess minket a Facebookon is! Hírek, érdekességek, vélemények a munka világából.

 

Mentés

Mentés

A bejegyzés trackback címe:

https://magicmonday.blog.hu/api/trackback/id/tr2712284869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.