Lépten-nyomon azzal a kérdéssel találkozom, hogy mit is lehet tenni egy jobb, szerethetőbb Magyarországért. Sokan hangsúlyozzák az összefogás fontosságát, mások a kritikai szemléletet, megint mások a közért való önzetlen áldozatvállalásban vagy a szabályok komolyan vételében, az ígéretek betartásában látják a siker zálogát. 

Fotó: flickr.com

Letéve a voksot a fenti értékek mellett, az lett a meggyőződésem, hogy az egyes emberek (ön)fejlesztése az első és kihagyhatatlan lépés az úton.

Mind több magyar szervezetben észrevétlenül nő a szétcsúszás a vallott értékek és a valós gyakorlat között. A jelenség ugyan a szervezeten belül jelentkezik, melynek megvannak bár az emberi okai is, ám ezek a szervezetek nem függetlenek a külvilágtól. Ami ott felüti a fejét, az előbb-utóbb belül is érezteti a hatását.
 

A szervezet és az egyén: inside out

Mi szükséges a szolidaritáshoz? Legelőször is: szolidaritásra hajlamos emberek. Mi szükséges a vállalt keretek betartásához? Leginkább az érintettek belső tartása. Hirig, botrány, konfliktus mindig a nehéz időszakokban van. Amíg jól megy a szekér, addig mindenki szereti egymást. A csapatépítő esték borozása közben nem nehéz a másik nyakába borulni.

A probléma az, hogy az emberek rengeteg figyelmet fordítanak a külső környezetre. (Pedig, ha nem megy a biznisz a kuplerájban, nem a bútorokat kell kicserélni.) Baj van Magyarországgal, mert nem vállalkozó-barát (igaz), baj van a vevőkkel, mert kiszámíthatatlanok (igaz) és minden azonnal kell nekik (igaz), baj van a másik részleggel, mert csak a saját sikerével van elfoglalva (igaz).

Ám hallunk-e olyat, hogy „baj van velem, mert amit békeidőben elvállalok, azt a vihar esetén kurvára nem tartom be, méghozzá azért, mert nincsen tartás bennem és csak megúszásra játszom, meg arra, hogy a következő havi bónuszom meglegyen”?

Mikor lesz igazi változás Magyarországon? Nem tudjuk. Az biztos, hogy olyan nagy változáshoz, amilyet sokan szeretnénk, nagy áldozatra van szükség. A küzdelemmel, kínnal megszerzett szabadságot nem adja olyan könnyen az ember, mint azt, ami könnyen jött. Ameddig a saját magunkkal kötött megállapodásokat sem tartjuk be, addig milyen más megállapodást tartanánk be? Sokan ugyanis nem egyenlő felek közötti megállapodásokhoz tartják magukat, hanem egy nagyobb baj, botrány vagy megszégyenülés elkerülése érdekében teszik a dolgukat.

Kint vagy bent? Ok vagy okozat?

A világ egésze emberek kisebb-nagyobb csoportosulásainak (például szervezeteknek) az összessége. Így az is elmondható, hogy a szervezetek nem csak passzív elszenvedői valamiféle új típusú zűrzavarnak, de magatartásukkal maguk is generálják azt. Ha akaratlanul is.

Nem tudok diagnózist adni arra vonatkozólag, hogy mi az, ami „nem jól van”. Valószínűleg a következő jelenségek interferenciájával van dolgunk: Európa – szemben az Egyesült Államokkal – nem lábalt még ki a 2008-ban elkezdődött gazdasági válságból. Ez (fokozottan) érezteti hatását Magyarországon, ahol ráadásul a kellemetlen történelmi tapasztalatok a legtöbb embert arra sarkallják, hogy rövidtávban legyenek kénytelenek gondolkodni és a közösség kijátszásán keresztül képzeljenek el valamiféle kisebb léptékű, ám érzékelhető egyéni boldogulást. Mindehhez társul az a technológiai változás, mely a kezekben már ott van, ám a fejekben még nem sikerült gyökeret vernie a civilizált használathoz szükséges új kultúrának.

Nem tartom tehát helyesnek a szervezeten „kívüli” és a szervezeten „belüli” világ szétválasztását, mert a valóságban ezek a színterek összemosódnak, egymásra hatnak, feltételezik és generálják is egymást.

Ligeti György  szervezetfejlesztő, coach

Tetszett az írás? Akkor kövess minket a Facebookon is!